Budapest – Május 12. – Lezárult az Országos ArchiCAD verseny. Hosszú hónapok előkészülete, selejtezője után április 29-ei Gálaesten megtudtuk végre, hogy ki birtokolja az értékes nyeremények mellett a megtisztelő „2009 év építész tehetsége” címet is.
A megmérettetés előtt, április 20-án a Módistúdió felkészítést tartott a versenyzőknek Budapesten, ahol a diákok feltehették kérdéseiket az ArchiCAD használatával kapcsolatban.
A verseny helyszínéül az egyik fő támogató, a Mesharray Digital Media School nyugati téri oktatóközpontja szolgált. A feladat megoldására mindössze hat óra állt a versenyzők rendelkezésére, melyet a Graphisoft által fejlesztett ArchiCAD tervezőprogrammal valósíthattak meg.
A résztvevő egyetemek által delegált 21 hallgató április 28-án és 29-én mérhette össze tudását. Az első versenynapon, a budapesti egyetemek hallgatóinak (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, és a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar) a Duna észak-nyugati partján lévő, a Graphisoft Park területén elhelyezkedő yacht kikötőt és kávézót kellett megtervezniük. Az épületnek a Duna ezen ágán közlekedő yacht-oknak, itt edző evezősöknek, túrázóknak kellett kikötési lehetőséget biztosítania. Másnap a vidéki egyetemek (a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kar, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar és a Győri Széchenyi István Egyetem Műszaki Tudományi Kar) diákjainak, ugyanezen helyszínre egy vízen álló szabadtéri színpadot kellett megálmodniuk. A feladatok érdekességét az adta, hogy a területen található szén kirakó ipari darut lebontani nem lehetett. A felvetett építészeti kérdésre olyan választ kellett adni, mely a meglévő torzó egy részét, vagy egészét integrálja.
Az április 29-ei ünnepélyes Gálaestnek a Graphisoft épülete adott otthont. A bírálók között a tiszteletbeli elnöki posztot Kertész András Tibor – DLA, Ybl,- és Építészeti Nívódíjas építész, a Kertész Építész Stúdió, vezető tervezője tölti be. A zsűriben olyan nagynevű építészek foglaltak még helyet, mint Fazakas György, a Budapesti Építész Kamara tagja, a Vörösmarty téren álló ING irodaépület megálmodója, Répás Ferenc - DLA építész, az 1993-as első magyar CAD verseny győztese, valamint Adiba Amani afgán építész, a Graphisoft R&D Rt. képviseletében. A verseny jogi tisztaságára dr. Gáts Andrea ügyvédnő, a Magyar Építész Kamara Jogi szakértője felügyelt.
A Graphisoft, mint a rendezvény egyik fő szponzorának köszöntője után, kezdetét vette a tervek prezentáció formájában történő előadása. Minden hallgatónak öt perc állt a rendelkezésére, hogy művét, tervezési koncepcióját ismertesse az egybegyűltekkel. Az értékelésnél 60 %-ban az építészeti tartalom, 40 %-ban pedig a számítógépes grafikai megjelenítés játszott szerepet. A beadott versenymunkák magas színvonalát tükrözi, hogy a zsűri döntésére több mint egy órát kellet várnia a jelenlévőknek.
Mint az országos ArchiCAD verseny elindítója és tovább éltetője, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Kara méltán lehet büszke, hiszen hallgatója, Simon Zsolt, szabadtéri színpad tervével lett a 2009-es év építész tehetsége. A szakmai zsűri megítélése szerint a terv kitűnt a többi pályamű közül, funkcionálisan jól szerkesztett alaprajza, merész tömegalakítása és kiemelkedő színvonalú dokumentációja révén.
Nyereményei egy értékes szoftvercsomag (ArchiCAD 12 kereskedelmi verzió, a Graphisoft; Maxon Cinema 4D r.10.5 Architecture Edition szoftver, a Mesharray, ArchiPHYSIK standard 6.0 pedig a CAD Stúdió felajánlásából) továbbá egy belépő az Angliában megrendezendő Nemzetközi ArchiCAD Egyetemre.
A második helyezést dunai szabadtéri színpadával Batizi-Pócsi Gergő, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának diákja érte el.
Végül a Szent István Egyetem Ybl Miklós Főiskolai Karának hallgatója, Domonkos Zsolt dunai yacht kikötő terve vitte el a harmadik díjat.
Az eredmény kihirdetése után a zsűri tagjai egyenként is elmondták véleményüket, melyben hangsúlyozták, hogy az igen nehéz feladatok és a viszonylag kevés idő ellenére is remek művek születtek. S habár itt most csak három helyezettet díjaztak, valójában mind a 21 pályaműről elmondható, hogy ígéretes tehetségek munkái. Így a verseny sikeressége, eredményessége és a résztvevők elégedettsége alapján nem kétséges, hogy az ArchiCAD verseny jövőre is elindul az év építészének felkutatására.
A képekért a Graphisoft és a tervezők teljes jogukkal élnek.
Forrás: http://koos.hu/2009/05/13/orszagos-archicad-verseny-2009-eredmenye/
Forrás: http://www.simonzsolt.hu/palyazatok/2009-orszagos-archicad-verseny-i-helyezes